Ajkaink ápolása és védelme ősszel

Ugye te is tapasztaltad már télen, ha nem adjuk meg a kellő védelmet ajkainknak, könnyen kiszáradhatnak és kicserepesedhetnek, ami lássuk be, amellett, hogy nem nyújt túl szép látványt, még fájdalmas is.

Írásunkban adunk pár tippet, hogy ápold otthon az ajkaidat

Az ajakradírok, kozmetikumok rendszeres használata és a tabuk kerülése mellett fontos, hogy betarts néhány alapszabályt: legalább másfél-két liter folyadékot igyál minden nap, ezzel az egész szervezetedet hidratálod, beleértve az ajkaidat is. Próbáld megállni, hogy a hidegben nyalogasd a szádat, ezzel ugyanis csak még inkább kiszárítod a bőrt. Ne harapdáld az ajkadat, és legfőképpen ne próbáld lehúzogatni a bőrdarabkákat, mert mélyebben beszakadhat a szád, és akár el is fertőződhet. 

Végiggondoltad már azt, hogy az ajkaink a legvédtelenebbek a kiszáradással szemben, hiszen nagyon vékony bőr borítja őket. A hideg, szeles időjárás, az alacsony páratartalmú szoba levegője mind-mind hozzájárulnak ajkaink kiszáradásához, hiszen ezen tényezők hatására szánk sejtjei veszítenek nedvességtartalmukból, ennek következtében pedig kis repedések keletkeznek az ajkakon, amelyek nem csupán szép látványt nem nyújtanak, de nagyon fájdalmasak is lehetnek

Ajkaink

A száraz ajkakat ösztönösen is nyalogatjuk, hogy újra puhák legyenek, de ezzel csak azt érhetjük el, hogy az ajkainkra kerülő nyál hamar elpárolog és ettől az ajkak még jobban ki fognak száradni. A cserepes ajkak kivörösödnek, megduzzadnak, érzékennyé válnak, fájnak. Ha nem kezdjük el kezelni és kellő gondossággal ápolni őket, akár még vérezhetnek is.

természetes védelem

Ajkainkat házi módszerekkel is nagyon széppé és kívánatossá varázsolhatjuk, még akkor is, ha odakinn tombol a tél és csípősen fúj a szél.

1.Fogj a kezedbe egy tiszta, még nem használt fogkefét. Nedvesítse be, majd óvatosan dörzsölje át vele az ajkait. Ez a módszer segít az elhalt hámsejtek eltávolításában.

2. Ezután vizezz be egy vattakorongot és távolítsd el az ajkaidról leszedett bőrfoszlányokat.

3. Ajakradírként méz és cukor keverékét is bátran használhatja. A cukor csodálatosan leszedi az elhalt hámsejteket, míg a méz a benne található vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönhetően nagyszerűen táplálja az igénybe vett ajkakat. A radírozást követően szintén nedves vattapamaccsal távolíthatja le ajkairól a maradványokat.

ajakápolásAmit kerülj

Ne használj olyan ajakápoló terméket, ami kámfort vagy fenolt tartalmaz. Ezek fertőtlenítő hatással bírnak ugyan, ám emiatt elősegítik a bőr kiszáradását. Ha kiszáradt, sőt egy-két helyen ki is repedt már a szád, kerüld a savas, sós ételeket, melyek még jobban kicsípik a bőrt. A túlzottan mentolos, erős fogkrémek és szájöblítők sem javasoltak, ezek ugyanis folyamatosan irritálják az ajkakat.

Itt még nincs vége..

Az olívaolaj, a kókuszolaj, a szőlőmagolaj, a mandulaolaj és a jojobaolaj remekül táplálja és nyugtatja az ajkakat. Cseppentsen egy keveset valamelyik olajból egy vattakorongra, majd masszírozza az ajkaiba. Csodálatosan puhává és egészségessé válnak az ajkai, ha esténként lefekvés előtt elvégzi ezt a procedúrát.

 

Lefekvés előtt kenj mézet az ajkaidra és hagyd rajta legalább egy negyed órán keresztül. Nyalogatni nem szabad, így csak azok kísérletezzenek ezzel a pakolással, akik meg tudják állni, hogy közben nem falatoznak az ajakmaszkból. A méz a benne található értékes anyagoknak köszönhetően kitűnő hidratálja és táplálja a kicserepesedett ajkakat.

Hogy

előzd

meg

a

problémát

Ha rendszeresen ápolod az ajkaidat, akkor nem okoz majd gondot a kicserepesedés.

Használj természetes alapanyagokból készült, esetleg méhviasztartalmú ajakápolót, naponta többször: reggel, indulás előtt, minden alkalommal, amikor ittál vagy ettél,

megtörölted a szádat vagy fogat mostál, és lefekvés előtt is tanácsos jó alaposan bekrémezned.

 

DE VAN ITT MÉG VALAMI... NÉZD MEG AZ AJAKÁPOLÁS TOVÁBBI KELLÉKEIT

BIO Édesmandula olaj

Natúr shea vajas habkrém

Nagtúr sheavajas ajakápoló

Jelentkezz be/regisztrálj, hogy feliratkozhass várólistára.